Író: Eduardo Rothe
Először megjelent: "Internationale Situationniste," 12. szám (Párizs, 1969. szeptember)
Fordítás és HTML: P.G.
A tőke, az áru és a spektákulum szolgálatába állított tudomány semmi egyéb, mint a tőkésített ismeret, az elv és a módszer fetisizmusa, az emberi gondolkodás elidegenedett képe. Nem más, mint az emberek hamis nagysága és passzív tudása egy középszerű valóságról, amely bűvös igazolása a szolgák fajának.
Az ismeret hatalmát már réges-rég a hatalom ismeretévé alakították. A mai tudomány, a középkor vallásának kísérleti örököse, – az osztálytársadalommal viszonyban – ugyanazokat a funkciókat tölti be: örökösen szakosodott intelligenciájával kárpótol az emberek mindennapos butaságáért. Az emberi nem nagyságának számaiban szól, miközben nem más, mint korlátainak és elidegenedéseinek összege.
Mint az ipar, amelyet arra szántak, hogy a gépek által megszabadítsa az embert a munkától, mindezidáig nem tett mást, mint hogy a gépek munkájában elidegenítse őket, úgy a tudomány, amelyet arra szántak, hogy történelmileg és racionálisan felszabadítsa az embert a természettől, nem tett mást, mint hogy elidegenítse őket egy irracionális és történelemellenes társadalomban. Mint az elválasztott gondolkodás zsoldosa, a tudomány a túlélésért munkálkodik, és így nem foghatja fel az életet, csupán mechanikus vagy morális formulaként. Csakugyan, nem gondolja el az embert alanyként, sem az emberi gondolkodást tevékenységként, és ezért nem fogja fel a történelmet szándékos tevékenységként, és az embereket kórházában „páciensekké” teszi.
Funkciójának lényegi hazugságán alapulva, a tudomány nem tehet mást, csak hazudhat önmagának. Beképzelt zsoldosai megőrizték papi felmenőik étvágyát és szükségét a misztériumra. A dinamikus fél az államok igazolásában, a tudományos kar, irigyen őrzi céhes törvényeit és a „Machina ex Deo”1 titkait, amelyek azt egy hitvány szektává teszik. Nem meglepő, hogy például az orvosoknak – a munkaerő ezermestereinek – kiolvashatatlan a kézírása: ez a monopolizált túlélés rendőrkódja.
Azonban, ha a tudomány történelmi és ideológiai azonosulása a világi hatalmakkal tisztán felfedi, hogy az államokat szolgálja, és ennélfogva senkit sem csap be, akkor szükséges volt napjainkig várni arra, hogy eltűnjenek az utolsó elválasztások az osztálytársadalom és egy olyan tudomány között, amely semlegesnek és „az emberiség szolgálatába” kívánja magát. Valóban, a roppant erőforrásokat nélkülöző tudományos kutatás és alkalmazás jelenlegi lehetetlensége a spektakulárisan koncentrált tudást a hatalom kezébe helyezte, és az állam céljaira vezényelte. Nincs már többé olyan tudomány, amely nem a gazdaság, a katonaság és az ideológia szolgálatában állna. És az ideológia tudománya felfedi másik oldalát, a tudomány ideológiáját.
A hatalom, el nem viselvén a vákumot, soha sem bocsájtotta meg a végtelen egeknek, hogy azok a képzeletre bízott, meghatározatlan területek. Az elválasztott hatalom valótlan forrását, az osztálytársadalom kezdete óta, mindig az fellegekbe helyezték. Amikor az állam vallásosan igazolta magát, a mennyek a vallás idejébe tartoztak; most, amikor az állam tudományosan kívánja magát igazolni, az ég a tudomány területe.2 Gallileótól Werner von Braunig semmi más, mint az államideológia kérdése; a vallás meg kívánta őrizni idejét, ennélfogva senki sem érinthette területét. Szembesülve annak képtelenségével, hogy meghosszabbítsa idejét, a hatalom határtalanná kell tegye területét.
Ha a szívátültetés még mindig egy nyomorúságos kézműves eljárás, amely nem feledteti a tudomány kémiai és nukleáris vérfürdőit, akkor „A kormosz meghódítása” a tudományos elnyomás leghatalmasabb spektakuláris kifejeződése. Az űrkutató tudós az a kis orvosnak, ami az Interpol a körzeti megbízottnak.
Azt az eget, amelyet korábban a fekete reverendás papok ígértek nekünk, most a fehér egyenruhás asztronauták valóban elfoglalják. Nemtelenek, kasztráltak, szuperbürokratizáltak, az első emberek, akik megszöktek az atmoszférából, egy olyan spektákulum sztárjai, amely éjjel-nappal fejünk felett lebeg, amely leküzdi a hőmérsékletet és a távolságot, és felülről igáz le minket, mint az Isten kozmikus pora. Mint a túlélés példái, annak legmagasabb megnyilvánulásában, az asztronauták, akaratukon kívül, a Föld kritikáját hajtják végre: orbitális pályára ítéltetve – az éh- és fagyhalál veszélye mellett –engedelmesen („technikai okokból”) fogadják a műholdak unalmát és nyomorúságát. Kabinjaikban a kényszerűség urbanizmusának lakói, a tudományos eszközök rabjai, – in vitro3 – szemléltetik kortársaik helyzetét, akik távolságuk ellenére sem szöknek meg a hatalom terveitől. A reklámtábla-emberek, az asztronauták, azért lebegnek az űrben vagy szökkennek a Holdon, hogy munkaidőben működésre bírják az embereket.
És ha a Nyugat keresztény asztronautái és a Kelet bürokratikus kozmonautái metafizikával és világi erkölccsel szórakoztatják is magukat (Gagarin „nem látta Istent”; Borman a kis Földért imádkozott), az űrbéli „szolgálati parancsuknak” való engedelmességből van, amelyben kultuszuk igazságát kell keresniük; mint ahogy Saint-Exupéry,4 aki magaslatokból hordta össze a legalacsonyabb sületlenségeket, de akinek igazsága hármas helyzetében áll, mint katona, patrióta és barom.
Az űr meghódítása egy olyan gazdasági rendszer globális bizakodásának része, amely árukkal, spektákulumokkal és hatalommal telítődve az űrbe lövell, amikor végére ér földi ellentmondásainak hurkának. Az új Amerikának, az űrnek, az államok rendelkezésére kell állnia háborúik és gyarmataik gyanánt; azon termelő-fogyasztók kivetésére, akik ezáltal lehetővé teszik a bolygó korlátainak meghaladását. A felhalmozás tartományát, az űrt, az a sors várja, hogy a tartományok felhalmozásává legyen, amelyre már most léteznek törvények, egyezmények, nemzetközi ítélőszékek.5 Az új Yalta, az űr felosztása, megmutatja a tőkések és a bürokraták képtelenségét, hogy antagonizmusaikat és harcaikat a földfelszínen oldják meg.
Ám a forradalmi vén vakond, amely most a rendszer alapjait rágcsálja, el fogja pusztítani a korlátokat, amelyek elválasztják a tudományt a történelmi ember általános ismereteitől. Nem lesz több gondolat az elválasztott hatalomról, nem lesz több hatalma az elválasztott gondolatoknak. Minél több az eszme [idée] az elkülönült hatalomról, annál nagyobb az elválasztott eszmék hatalma. A világ permanens átalakításának, tömegek általi, általános önigazgatása a tudományt majd közönséges közhellyé6 teszi, és többé már nem államigazsággá.
Az emberiség az űrbe megy majd, hogy azt az utolsó lázadás játszóterévé tegye: amely ellene fog menni a természet által kirótt korlátoknak. Ha majd lezúzták a falakat, amelyek ma elválasztják az embereket a tudománytól, akkor az űr meghódítása már nem egy gazdasági vagy katonai „reklám-fogás” lesz, hanem az emberi szabadságok és megvalósítások kibontakozása, amelyet az istenek egy faja ért el. Nem mint egy űrhajózási hivatal alkalmazottai, sem mint egy állami projekt „önkéntesei” megyünk majd az űrbe, hanem mint a szolgák nélküli urak, birtokukat szemlélve: az egész univerzum kifosztva a munkástanácsok számára.
1 „Machina ex Deo” [Gép az istenből] – A „deus ex machina” [isten a gépből] megfordítása. A deus ex machina az ókori görög drámák gyakori eszköze, mely váratlan megoldást nyújt a problémára. Nevét onnan kapta, hogy ténylegesen géppel emelték be az istent eljátszó színészt. 2 „Espace”: jelent űrt, területet és teret is. 3 In vitro: [üvegben] az olyan ellenőrzött körülmények között zajló vizsgálatok jelzője, amelyek az egész szervezeten kívül zajlanak. 4 Antoine de Saint-Exupéry (1900-1944): francia pilóta és író. Legismertebb műve A kis herceg (1943). 5 1958-ban létrejött az ENSZ Világűrbizottsága, 1968-ban pedig aláírták a Világűrszerződést. 6 „Banalité de base”: utalás Raoul Vaneigem Banalités de base című esszéjére (IS 8. szám, 1963). Szó szerint azt jelenti, hogy “az alap banalitásai”.